Bohócok, határok nélkül
Úgy gondolom, volt néhány olyan erős kijelentése egyes politikusoknak, amelyeket nem kísért semmilyen társadalmi felháborodás, amelyek nem lettek az adott párt által megtorolva és amelyekre jó, ha emlékszünk. Összeszedtem a legnevetségesebb és legerősebb "politikus beszólásokat", érdemes elgondolkodni ezeken, némelyiken meg nagyot nevetni. Íme 11 beszólás:
Schmitt Pál: Plágium. Helyesírás.
Se helyesen írni, se beszélni nem nagyon tudott. Plágiumgyanúba keveredett, amit igazolván a Semmelweis Egyetem Szenátusa megfosztotta doktori címétől. Orbán Viktor és a Fidesz mégis köztársasági elnököt csinált belőle. Miért? Egyszerű. Mert a Fidesz bábszínházában ő egy báb volt.
Forrás: Wikipedia
Wittner Mária: Horn Gyula képtelen meghalni.
Ez azért erős. Mégis csak egy emberi életről beszélünk. Ha a képviselőnő ezt gondolja, oké. Csak tartsa magában. Viszont egy ilyen nyilvános kijelentés után a Fidesz kötelessége lett volna lemondatnia, ha már Wittner nem tette meg magától.
Forrás: Index
Lázár János: Akinek nincs semmije, az annyit is ér.
Tehát Lázár baromi sokat ér, mivel Audija és méreg drága öltönyei vannak. Biztos meg is dolgozott érte. A kérdés az, hogy aki két munkahelyen dolgozik, a hét minden napján és mégis alig van valamije, az mennyit ér? Lázár szerint semmit.
Forrás: Origo
Matolcsy György: Meg lehet élni 47 ezer forintból.
Jó ez kép.
Forrás: Nograd24
Zsiga Marcell: Biztosan, meg lehet élni 47 forintból.
Érdekes kijelentés ez egy olyan ember szájából, aki havi több, mint 1,5 millió forintot keres. De hát az tényleg 47 ezer. Csak naponta!
Forrás: YouTube
Varga István: Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket...
Tisztelettel Varga képviselő úr. Ön meg menjen az erdőbe vadászni.
Forrás: BEOL
Bulcsú Elemér: Egy sor cigány, egy sortűz.
Ilyen kijelentés után megint a Fidesz az, akinek le kellett volna mondatnia Bulcsú képviselő urat. Ez szintén elmaradt. Egy biztos, ez nem megoldás a roma-problémára és az ilyen gondolatokat, jobban tenné, ha magában tartaná.
Forrás: ATV
Zagyva György: Ezt majd a folyosón megbeszéljük. Szamurájkard.
Pávaparádé. Fenyegeti a képviselőtársát, szamurájkarddal tart sajtótájékoztatót a parlamentben. Lehet szamurájkard volt a jele az óvodában.
Forrás: YouTube és Hír24
Novák Előd: EU-zászló égetés.
A Jobbikos, aki EU zászlót égetett. Ha fel akarja hívni magára a figyelmet, akkor ezt inkább okos ötletekkel tegye. Ha nincs ötlet, akkor inkább maradjunk csendben.
Forrás: Origo
Gyöngyösi Márton: Lista a zsidókról.
Értelmesnek tartott képviselők, akiknek felelősségteljesen kéne viselkedniük, példát mutatva, még mindig a fajgyűlölet hatása alatt vannak. Gyöngyösi képviselő örüljön, hogy a hülyékről nem készült lista.
Forrás: Index
Orbán Viktor: Nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen akik csinálták.
Tehát Orbán Viktornak nem a diktatúrával volt gondja, hanem azzal, hogy nem ő csinálhatta. Akkor lássunk tisztán. Most az emberek nem a diktatúra ellen harcolnak, hanem Orbán Viktor ellen.
Forrás: YouTube
Nem szeretnék semmi hosszadalmas következtetést írni, viszont annyit megjegyeznék, hogy a tizenegy politikusból, tíz még mindig hivatalban van...
...egy hallgatói hang