2013. júl 21.

Én is a Fideszre szavaztam...

írta: EHH
Én is a Fideszre szavaztam...

Amikor nyert a Fidesz, reméltem, tudják majd kezelni azt, hogy kétharmados többségben lesznek. Ahogy annak a rendje, szépen lassan kiderült, hogy nem. Olyan dolgokat tettek, amiket megmagyarázni sem próbáltak, hiszen hatalmuknál fogva megtehették. Viszont jó néhány választópolgár még így is elhitte, hogy ez nekik, nekünk jó lesz. Íme néhány.

2010-ben a közterek, utcák átnevezése, a magánnyugdíj pénztári megtakarítások elkobzása az emberektől és a médiatörvény átírása a médiumok kárára. 
2011-ben a munkanélküli segély időtartamának csökkentése 9 hónapról, 3 hónapra. 
2012-ben a munkatörvénykönyv átírása miatt a munkavállaló sok esetben teljesen ki van szolgáltatva a munkaadónak. Drasztikusan csökkentették a ...

Tovább Szólj hozzá

2013. júl 14.

Harmatos baloldal

írta: EHH
Harmatos baloldal

Az eddigi cikkeimben a kormány, azaz a Fidesz-KDNP eddigi intézkedéseiről illetve a Jobbik elveiről, ideológiájáról formáltam véleményt. Meglehet ezek enyhén csípősek voltak, de úgy gondolom, hogy mivel az éremnek két oldala van, ezt a részét is látni kell a jobboldal tevékenységeinek. Most viszont elérkeztem oda, hogy a baloldal töketlenkedéséről írjak.
Ahogy a jobboldal esetében, itt sem fogom kímélni az alanyt. Megvan a pozitív és a negatív véleményem is, a jobboldalról és a baloldalról egyaránt. Amit leírok, az vonatkozik az MSZP-re, az Együtt 2014-re, a PM-re, a DK-ra és az LMP-re is.

Én eleve úgy vélekedek a baloldalról, hogy…
Nem tudnak igazi erőt mutatni, hiszen az összefogásról beszélnek, de nem tudnak megegyezni a ...

Tovább Szólj hozzá

2013. júl 13.

Büdös a Jobbik?

írta: EHH
Büdös a Jobbik?

Ha szeretném a Jobbikot valamihez hasonlítani, akkor a szerelem és a büdös lehelet harmóniájához hasonlítanám. Hogy is gondolom ezt?
Aki volt szerelmes, az biztosan tudja, milyen az, amikor a „lila köd” a szemünkre csúszik, és nem veszünk észre néhány dolgot. Például amíg szerelmesek vagyunk, nem vesszük észre, ha a szerelmünk pukizik egy olyan szagút, hogy még a falak is bomlásnak indulnak. Rá se rántunk, hogy sorozatnézés közben önfeledten orrot túr. Nem érezzük a bukéját, miközben reggelente az arcunkba leheli, hogy „jó reggelt”.
Na de ez a „lila köd” egyszer eltűnik. Úgy, ahogy a szerelem is elmúlik. Aztán elkezdjük észrevenni és elkezdjük érezni ezeket.

images_1.jpg

A Jobbik ilyen. Először édes szerelem, amíg azt hisszük ez ...

Tovább Szólj hozzá

2013. júl 07.

Európa vs. Magyarország

írta: EHH
Európa vs. Magyarország

orban-puccs.jpg

Orbán Viktor mindig azzal jön, hogy meg kell védeni a hazát. Meg kell védeni a magyar embereket. Meg kell védeni Magyarországot. Orbán Viktor mindig azzal jön, hogy Európa bele akar szólni Magyarország ügyeibe. Hogy Európa el akarja szegényíteni Magyarországot. Hogy Európa el akarja tiporni a magyarokat.

20111118-orban-viktor-terhei-imf-kommenthu1.jpg

De Orbán Viktor nem beszél arról, hogy:

Az Európai Unió azért jött létre, hogy egy összetartást hozzon létre egész Európán belül, politikailag és gazdaságilag egyaránt, illetve segít az elmaradott országokon.
Nem beszél arról, hányszor kapott Magyarország segélyt, vagy nyert uniós pályázati pénzt az Európai Uniótól.
Nem beszél arról, hogy Magyarország az Unió kohéziós politikája révén kap 20-25 milliárd euró ...

Tovább Szólj hozzá

2013. júl 05.

A narancs hatalma

írta: EHH
A narancs hatalma

Nagyon sok vita alakult ki arról a témáról, hogy a Fidesz kiépíti-e a hatalmát vagy sem. Úgy gondolom, hogy igazából ennek eldöntéséhez semmi más nem kell, csak két dolog:

  1. Figyelni a híreket, hogy mit szavaztak meg.
  2. Megnézni, hogy van-e jogi lehetősége a Fidesznek arra, hogy kiépítsenek egy hatalmi rendszert.

Egyrészt a híreket is figyeltem illetve a jogi lehetőségeknek is utánajártam. Nem kellett sokáig menni, az Alaptörvény sok mindenre megoldást ad.

A "gránit szilárdságú" Alaptörvény rendelkezései közül nézzük egy példát:

„A Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja. A Kúria elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők ...

Tovább Szólj hozzá

2013. máj 04.

Bohócok, határok nélkül

írta: EHH
Bohócok, határok nélkül

Úgy gondolom, volt néhány olyan erős kijelentése egyes politikusoknak, amelyeket nem kísért semmilyen társadalmi felháborodás, amelyek nem lettek az adott párt által megtorolva és amelyekre jó, ha emlékszünk. Összeszedtem a legnevetségesebb és legerősebb "politikus beszólásokat", érdemes elgondolkodni ezeken, némelyiken meg nagyot nevetni. Íme 11 beszólás:

schmitt_pal.jpg

Schmitt Pál: Plágium. Helyesírás.


Se helyesen írni, se beszélni nem nagyon tudott. Plágiumgyanúba keveredett, amit igazolván a Semmelweis Egyetem Szenátusa megfosztotta doktori címétől. Orbán Viktor és a Fidesz mégis köztársasági elnököt csinált belőle. Miért? Egyszerű. Mert a Fidesz bábszínházában ő egy báb volt.


Forrás:  Wikipedia

wittner_1.jpg.ashx.jpgWittner Mária: Horn ...

Tovább Szólj hozzá

2013. ápr 27.

Mit tett a Fidesz az országért? (5. rész)

írta: EHH
Mit tett a Fidesz az országért? (5. rész)

Állami, gazdasági, és fizetési adatok 2010-2013 között

  Közmunkabér és minimálbér változása:  

Közmunkabér

Év

Bruttó

Nettó

Munkaadó költsége

2011

57.000

47.025

73.245

2012

71.800

47.029

92.263

2013

75.500

49.453

97.018

Mi történt?

2 év alatt, 18.500 forinttal emelték a közmunkabér bruttóját

2 év alatt, 2484 forinttal emelték a közmunkabér nettóját

2 év alatt, 23.773 forinttal emelték a közmunkabér költségét

Következmény

Többe kerül a foglalkoztatása egy közmunkabéresnek.

...

Tovább Szólj hozzá

2013. ápr 25.

Mit tett a Fidesz az országért? (4. rész)

írta: EHH
Mit tett a Fidesz az országért? (4. rész)

2013

 

Intézkedés

Megérte-e vagy sem?

+/-

Rezsicsökkentés

10-10-10% gáz, áram, fűtés. Ennyivel csökken a rezsiköltség. Az elképzelés jó, de megint van baj. Olyan árakat akar meghatározni az állam, amelyeknek világpiaci árai vannak, amiket egy államnak befolyásolni. A kiesett pénzt a szolgáltatók ismét az emberekkel fogják megfizettetni, tehát könnyen lehet, hogy a csökkentés után, azt fogjuk érezni, hogy nem maradt több pénzünk. Meglehet, a számlánkon azt látjuk majd, hogy kevesebbet kell fizetni, de a pénztárcában ugyanúgy nem marad semmi.
Pedig, nem a rezsink magas, hanem a fizetésünk kevés. Azt miért nem lehetett volna emelni?

-

Járási hivatalok

...
Tovább Szólj hozzá

2013. ápr 23.

Mit tett a Fidesz az országért? (3. rész)

írta: EHH
Mit tett a Fidesz az országért? (3. rész)

2012

 

Intézkedés

Megérte-e vagy sem?

+/-

Oktatási keretszámok

Eleve érdekesnek mondható, hogy egy kormány meg akarja határozni, hogy a tanulók milyen szakokon tanulhatnak tovább. Az Orbán-kormány megpróbálta, de rengeteg felvonulás és tiltakozás volt a válasz a diákok részéről. Ennek és a HÖOK-al való tárgyalás ellenére – a diákok kívánságait semmibe véve – 2013-tól 16 szakon nem indul majd ösztöndíjas (államilag támogatott) képzés. Ezzel megint olyan a szegény családok járnak rosszul, mint amilyen szegény volt Orbán Viktor családja.

-

HÖK Lista

A Magyar Nemzet címlapján listázták a diákvezetőket. Ez eleve egy aljas lépés, de a ...

Tovább Szólj hozzá

2013. ápr 21.

Mit tett a Fidesz az országért? (2. rész)

írta: EHH
Mit tett a Fidesz az országért? (2. rész)

2011

 

Intézkedés

Megérte-e vagy sem?

+/-

Alaptörvény

Lásd Alkotmányból Alaptörvény   című cikkemet.

-

Áfa

25%-ról 27%-ra emelte az Orbán-kormány az ÁFÁ-t. Ezzel egész Európában nálunk a legmagasabb az ÁFA, de a fizetések még mindig a sereghajtóak.

-

Munkanélküli
segély

Módosították álláskeresési járadékra. Kilenc hónap helyett, csak 3 hónapig lehet igényelni. Ami érdekes, mivel ma Magyarországon az átlagos munkakeresési idő 18 hónap. Aki nem talál munkát, az mit  csináljon,   a „maradék” 15 hónapban?

-

Eva

Az Egyszerűsített Vállalkozói Adót 30%-ról 37%-ra ...

Tovább Szólj hozzá

2013. ápr 19.

Mit tett a Fidesz az országért? (1. rész)

írta: EHH
Mit tett a Fidesz az országért? (1. rész)

Miután elolvastam az Alaptörvényt és annak módosításait arra jutottam, hogy tovább megyek, és a Fidesz intézkedéseit fogom összeszedni 2010-től 2013 elejéig. Remélhetőleg ezekre mindenki emlékszik, így inkább röviden, tételesen, táblázatban összefoglalva, pár mondatot szólva azokról szeretném összefoglalni az Orbán-kormány eddigi munkásságát és eredményeit. Minősítem is majd ezeket, mint pozitív vagy negatív intézkedés. Lesz ez is, az is. Ezt a cikkemet, összesen öt részben fogom publikálni. Íme, az, amit összeszedtem, a demokrácia és az emberek szemszögéből talán a legfontosabb intézkedések.

 

2010

 

Intézkedés

Megérte-e vagy sem?

+/-

Átnevezések

Kormányra ...

Tovább Szólj hozzá

2013. már 30.

Egytől négyig

írta: EHH
Egytől négyig

USA alkotmánya 1787-ben lépett hatályba és 226 év alatt, 27-szer módosították.
Magyarország alaptörvénye 2012-ben lépett hatályba és 1 év alatt 4-szer módosították.

Még a módosítások előtt a Fidesz megírta az Átmenetei Rendelkezéseket és hozzá is csatolta az Alaptörvényhez. 2012. január 1-től, az Alaptörvény is hatályba lépett, de nem vártak sokat, hogy hozzányúljanak, ami a saját munkájukat is minősíti. Sőt, a módosítások kihirdetései között legtöbb eltelt idő, öt hónap volt. 

Az Alaptörvény Első módosítása 2012. június 18-án lett kihirdetve:

Itt nincs nagyon sok minden megemlíteni való, a Záró Rendelkezésekhez írtak plusz egy passzust. Illetve az Átmeneti Rendelkezések egyik cikke hatályát vesztette.

...

Tovább Szólj hozzá

2013. már 27.

Alkotmányból Alaptörvény

írta: EHH
Alkotmányból Alaptörvény

Mondhatunk sok mindent a jelenlegi kormányunkra, de azt nem, hogy lusták voltak.  Bár nem vagyok se jogász, se alkotmányjogász, csak egy egyszerű hallgató, azért az Alaptörvény szövegét az első betűtől az utolsóig végig olvastam, csak úgy, mint annak módosításainak tartalmát is. Természetesen szeretnék értelmezni egy-két bekezdést, amelyek még a mai napig „nyitott kérdések”. Az Alaptörvény módosításai közül az első három szövege nem túl hosszú, viszont a negyedik – egy kis túlzással – akár egy új alkotmány is lehetne, de ezekről is megemlítésképp, az érdekességeket írom majd le.  

Kezdeném a Nemzeti Hitvallás fejezettel. Gyakorlatilag az első bekezdésben, ami magyarságunkról és történelmi cselekedeteinkről ...

Tovább Szólj hozzá

2013. már 21.

Ne a politika határozza meg az emberi kapcsolatokat!

írta: EHH
Ne a politika határozza meg az emberi kapcsolatokat!

„Az ember nem más, mint test, lélek és útlevél” 

Egyet értek ezzel az idézettel, de azért néhány szóban mégis csak bemutatkoznék. Egy egyszerű állampolgár vagyok, egy egyszerű tanuló. Az Általános Vállalkozási Főiskola hallgatója vagyok, nemzetközi tanulmányok szakon. Budapesten születtem és azóta is a XI. kerületben, Kelenföldön élek. Több érdeklődési területem is van, de ezen a blogon konkrétan a magyarországi közélettel és a magyar politikával szeretnék és foglalkozni.

A blogom másik célja: segítsem a fiatalokat, hogy merjenek véleményt alkotni. Nem úgy szeretném ezt elérni, hogy ódákat zengek róla, vagy hosszú kifejtős cikkeket írok. Az én rövid véleményem az, hogy kell véleményt alkotni és azt ki is kell ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása